NEW VISIONS OF WORK
Október 25-én került megrendezésre 4 év után az Orgatec szakkiállítás Németországban, melyen kollégáink is részt vettek. A vásár a világ legnagyobb bútoripari szemléjének számít. A négynapos rendezvény 12 ezer négyzetméteren több mint 600 kiállítóval mutatta be legújabb innovációit az érdeklődő közönség számára. Az esemény központjában a zöld megoldások mellett a COVID járvány világunkra és a bútorpiacra gyakorolt hatása, illetve az ezekre adott gazdasági válaszok álltak.
„A világjárvány és a digitalizáció tovább gyorsította a fix munkahelyek és munkaidő átalakulását. A holnap irodája már bárhol lehet, még a fejünkben is. A jövő azon rugalmas, szellemi munkát végzőké, akik kreatívan és önállóan dolgoznak – valamint egy olyan munkakultúráé, amelynek erős alapját képezi az együttműködésre, a motivációra és a partnerségre épülő bizalmi viszony.” - Ezekkel a gondolatokkal indították útjára a 2022-es kiállítást Kölnben.
Inspirációk 2022 ORGATEC
Hibrid, multilokális, virtuális
Az #InspiredHybridOffice tér lenyűgözően és játékosan mutatja be, hogy a hibrid munkakörnyezet hogyan képes inspirálni az alkalmazottakat, és hogyan teszi lehetővé, hogy bárhonnan együtt tudjanak dolgozni.
Fények az irodában
Hangszigetelés, iroda akusztika
Kollégánk véleménye
" Ez volt az első alkalom, hogy kilátogathattam az ORGATEC-re. Jó volt látni azokat a termékeket, melyekkel nap mint nap dolgozom. A kiállítás kiváló lehetőséget adott arra, hogy szorosabbra fűzzük a partnereinkkel való együttműködést, és hogy új márkákat fedezzünk fel. " - Oroszi Nóra - értékesítési szakértő, basic collection