Idén májusban hivatalosan is megnyílt az IHG Hotels csoporthoz tartozó Crowne Plaza Budapest, a Nyugati pályaudvar melletti Westend épületegyüttesében. Az új design bútorairól  kolléganőnket, Urmai Lucát kérdezte az Octogon szerkesztője. Az interjút alább olvashatjátok!

A Crowne Plaza Budapest belső tereinek bútorozása a Basic Collection szakembereinek ízlését, szaktudását dicséri. A Basic Collection több mint húsz éve foglalkozik design bútorok forgalmazásával és segíti egyéb szolgáltatásaival a HORECA, iroda és közületi projektek megvalósulását. Mint bútorforgalmazó cég, elsődleges célunk egy különleges, egyedi, prémium életérzés megteremtése ügyfeleink számára. Célunk, hogy ez mérettől és komplexitástól függetlenül elérhetővé váljon design bútorainkon és szolgáltatásainkon keresztül, az iroda  szektorban és a közületi projektekben egyaránt.

Ez kimondottan komplex vállalásnak tűnik. Ahhoz, hogy minden egyes igényhez és elképzeléshez megtaláljuk a megfelelő megoldást, közel ötszáz nemzetközi brand termékei közül válogatunk. Így tudunk valamennyi üzleti szektor számára számos anyagot, formát és stílust biztosítani költséghatékonytól a high-endig. Világszerte közel hatezer eredményes projektet segítettünk a koncepciótól a megvalósulásig. Munkánk kontinenseken ível át, Londontól Los Angelesig, Berlintől Budapesten át Tel Avivig.

Hazai projektek közül melyeket emelné ki? Ilyen volt például a Ritz Carlton, a Hilton, a Marriott, a Grand Hotel Esztergom, a Yama Budapest, a White Raven Skybar & Lounge, valamit az Etele Plaza is. Most adtuk át a debreceni Mercure Hotelt, amely a hazai szállodák egyik ékköve, és szerintem ilyen a Crowne Plaza Budapest is.

 

Mi alapján választották ki a Crowne Plaza bútorait? Bár kaptunk egy látványtervet az egyik vezető tervezőtől, amiben a bútorok egy részére is érkeztek javaslatok, de mindezt a helyi viszonyokhoz alakíthattuk. A lényeg az volt, hogy meleg, természetközeli és fiatalos legyen a hotel belsőtereinek hangulata.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást ebben a projektben?
A rövid határidő, és az, hogy a bútorok ne csak esztétikusak, de könnyen tisztíthatók, kopás- és lángállók is legyenek.

Rengeteg beszállító partnerrel dolgoznak, hogyan lehet közülük egy ilyen helyzetben választani? Mi kritikusan keressük a bútorokat, és nagyon képben vagyunk a gyártók választékát illetően. Nemzetközi cégként különösen fontos számunkra a nyitottság. Befogadóak vagyunk az új kultúrákra, trendekre, nézőpontokra. Globális szemlélettel, kontinenseken átívelő szakmai tapasztalattal rendelkezve biztosítjuk a legjobb ügyfélmegoldásokat. Fontos, hogy nem teszünk különbséget egy nagy projekt és egy kis kávézó között, és a kapcsolatunk az ügyfelekkel különösen személyes.

Szöveg: Molnár Ágnes  I Enteriőr fotó: Jancsó Gergely I Tervező: Tremend, építész-projektvezető: Magdalena Federowicz-Boule I Portré fotó: Végel Dániel

Tetszik ez a bejegyzés?

Lépjen kapcsolatba velünk

    Név *
    Telefon *
    E-mail *

    Thank You!

    Our manager will contact you shortly!

    Megszakítás