A Basic Collection több mint húsz éve foglalkozik design bútorok forgalmazásával. Bemutatótermüket azzal a céllal alkották meg, hogy az új környezetben egyéni érdeklődők is megtekinthessék, kipróbálhassák és megvásárolhassák a cég által forgalmazott prémium gyártók termékeit.

Több mint hatezer sikeres megrendeléssel a hátuk mögött, kijelenthetjük, hogy a Basic Collection kiemelt szereplője a hazai HORECA – a vendéglátóipar szállodákra, éttermekre és a kávéházakra specializálódott szegmensének –, valamint irodai enteriőrök tervezésének és bútorozásának. A cég bő két évtizede foglalkozik prémium minőségű bútorok és kiegészítők forgalmazásával, több mint ötszáz különböző gyártóval dolgoznak együtt, szelekciójukat pedig minden esetben a minőség és a kifinomultság határozza meg, legyen szó olasz, skandináv, spanyol vagy japán design termékekről. Mivel az évek során egyre nagyobb igény mutatkozott a magánvásárlók oldaláról is, így a cég nemrég izgalmas utakra lépett: a B2B mellett a B2C irányába mozdultak el. Az új divízió, egy több mint hetven gyártóból álló, exkluzív szelekció, amit Budapest belvárosában, az Aulich utcai showroomjukban lehet megtekinteni és kipróbálni. Akár a tökéletes kanapét keressük, akár egy teljes otthon berendezésében vágyunk segítségre, vagy csak inspirálódni szeretnénk a közép- és felső kategóriás design termékek és könyvek között, mostantól nyugodtan
betérhetünk hozzájuk!

A showroomban rusztikus téglafalak és szürke felületek kontrasztját hatalmas mennyezeti ablakok töltik meg fénnyel, a középen elhelyezkedő klasszikus oszlop pedig funkcionálisan négy részre osztja a termet. Ebben a világos és esztétikus enteriőrben minden elem harmonikus egésszé áll össze, és a nézelődő könnyűszerrel megfeledkezhet róla, hogy valójában egy üzletben van. A Basic Collectionnél ugyanis bőven többet nyújtanak a puszta bútorvásárlási szolgáltatásnál, sokkal inkább egyfajta flow-élmény megteremtése a cél. Belépéskor a vendég elsőként egy kávézó részbe csöppen, ahol itallal fogadják. Ezt követően szakértő kollégák kísérik át az otthonos hangulatú showroomba, és végigsegítik a termékválasztás teljes folyamatán. Eközben minden alkalommal az adott ügyfél elvárásaihoz igazodnak, így a tökéletes bútor kiválasztásától és személyre szabásától egészen odáig terjedhet a folyamat, hogy a padlótól a plafonig segítenek berendezni a tereket.  A legkülönbözőbb igényeket és elképzeléseket tudják így kiszolgálni, miközben egy pillanatra sem tévesztik szem elől a minőséget, ami a kezdetektől működésük legfontosabb alapja.

Szöveg: Gollob Lilla I Fotó: Barbay Csaba I Styling: Hortobágyi Kata

Tetszik ez a bejegyzés?

Lépjen kapcsolatba velünk

    Név *
    Telefon *
    E-mail *

    Thank You!

    Our manager will contact you shortly!